Tanulmányi versenyek 2010/2011
Az Ady Endre Alapiskola már hagyományos vetélkedői közé tartozik a Bolyai János matematika verseny a 8. osztályos diákok számára. Idén két tanulónk: Raj Dániel és Dudás Zoltán a 2. helyet vívták ki maguknak.
Iskolánk idén először kapcsolódott be a „Klímaőrjárat” c. környezetvédelmi vetélkedőbe. A tanulókat PaedDr. Erdős Terézia tanárnő irányítgatta.A vetélkedőn Veres Gréta Eszter (6.o), Gálik Nikoletta (9.o), Dudás Zoltán (8.o) és Pszár Markó (8.o) vettek részt.
Kormos Bence (4.o) a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondók versenyének országos elődöntőjén ezüstsávos lett. Kelemen Mátyás (9.o) a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondók versenyének járási fordulóján aranysávos, az országos elődöntőn pedig bronzsávos lett.
Tóth Attila (7.o) és Kelemen Mátyás (9.o) Pénzes tanár úr vezetésével a Garamkövesd község Önkormányzata által megrendezett XVII.Gyurcsó István emléknapon vett részt.
Tanulóink – Dávid Monika tanító néni vezetésével– évek óta szorobánoznak, egyre nagyobb sikerrel. A Muzslán megrendezett területi szorobánversenyről már második alkalommal elsőkként jutottak az országos döntőbe Budapestre, ahol Kvarda Miklós egy előkelő 7. és Kováč Zsófia Veronika 8. helyezést ért el. Cagala Dávid és Varga Réka Eszter is nagyszerűen teljesített.
A párkányi Hársfa Utcai Óvoda Sebők Zsigmond születésének 150. évfordulója alkalmából rajzversenyt rendezett. A Párkányból és a környező favakból érkezett alkotásokból Szép Barbara (1.o) rajza bizonyult az egyik legjobbnak, különdíjjal jutalmazták.
A Fiatalok a Régióért Polgári Társulás szervezésében Árpád-házi királyok öröksége címmel történelmi vetélkedő zajlott Párkányban. A versenyen Dudás Zoltán (8.o), Vinkler István (7.o) és Kelemen Mátyás (9.o) alkotta csapat 2. helyezést ért el.
Kvarda Viktória, Veres Gréta Eszter és Molnár Richard 6.osztályos tanulók Párkányban az Ady Endre Alapiskolában a KTO ČO VIE szlovák nyelvű versenyen vettek részt, ahol a II. helyen végeztek. A gyerekeket Lelóczky Veronika tanárnő készítette fel.
Az Ipolyszakállosi Alapiskola különböző témákban szervezett tanulmányi versenyt. Kelemen Mátyás a C-vitamin felfedezéséről és felhasználásáról készített számítógépes prezentációval egybekötött beszámolót. Előadásával megszerezte a 3.díjat.
Névnapok: